Alapszabály
Belépési nyilatkozat

Kedves Látogató, kedves Kolléga,

szeretettel üdvözöllek az ATOSZ egyesület honlapján és köszönöm, hogy megtiszteled figyelmeddel munkánkat. Az Átmeneti Gondozást Ellátók Országos Érdekvédelmi Szövetsége 2005-ben alakult meg, Urbán Erika vezetésével. Érdekvédelmi szervezetként az volt a kezdeti cél, hogy részt vegyünk a törvényalkotási munkában, gyakorlati tapasztalatainkat megosztva a jogalkotóval, a gyermekvédelmi alapszolgáltatások minél magasabb színvonalú működtetése érdekében.

2010-ben vettem át az ATOSZ vezetését, azzal az elhatározással, hogy a fentieken túl szülessen meg e honlap, ahol megismerhetjük egymás munkáját, közzé tudjuk tenni a szakmát érintő eseményeket és jogszabályi segítséget tudunk nyújtani az érdeklődő kollégáknak. Célul tűztük ki továbbá, hogy évente egyszer rendezzünk egy minimum két napos szakmai konferenciát, ahol megbeszéljük a munkánkat érintő kérdéseket. Ezekre a konferenciákra meghívunk olyan előadókat, akik kicsit tovább visznek minket a szűkebb szakmai keretek közül a gyermekvédelmet valamilyen szegmensében érintő területekre.

2010 óta minden évben tartottunk egy  (volt hogy kettő) országos konferenciát, melyre 6 esetben a NEA-tól kaptunk támogatást, egy  esetben saját erőforrásokból rendeztük meg. A tavalyi év kivételével (amikor Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthon látott minket vendégül) minden évben a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban szerveztük meg a tanácskozásainkat. Az elmúlt években a Műhellyel szorosan együttműködve számos jogszabályi változtatást sikerült elérnünk. Állandó kapcsolatban vagyunk az EMMI illetékes szakreferenseivel és osztályvezetőivel, akik nyitottak az általunk felvetet kérdésekre és azok közös megoldására.

Szakmai munkánk kiemelkedő állomása „Az átmeneti ellátás gyakorlati kérdései” című kötet, mely az ATOSZ kiadásában jelent meg, a kötet kiadását az EMMI finanszírozta. Szerzői kivétel nélkül mindannyian a terepen dolgozó kollégák közül kerültek ki, s ez a tény meghatározza a kötet tematikáját is: dilemmák, szakmai indikátorok, eredmények és kérdések a mindennapi munka területéről, együttműködés fontossága a társ-intézményekkel. A kötetből még van néhány példányunk, igény esetén szívesen postázzuk.

A pandémia megakadályozta, hogy tavaly megtartsuk éves konferenciánkat, de az idén már össze tudunk gyűlni, megbeszélni közös feladatainkat és felkészülni a szakma előtt álló kihívásokra.

S e helyütt szeretném bíztatni az országban működő családok és gyermekek átmeneti otthonait, hogy lépjenek be az ATOSZ-ba és mutassák be intézményüket e honlapon, vegyenek részt a szakmai konferenciákon és segítsenek az ATOSZ céljait megvalósítani tudásukkal, elkötelezett munkájukkal.

Gödöllő 2021. szeptember 01.                                                         Roszík Ágnes